Nagymama idézetek képekkel

5 perc olvasási idő

Nagymama, nagypapa idézetek képekkel

A nagymamák igazi csodabogarak! Nincs a világon még egy olyan szeretettel működő lény, ami hozzájuk fogható lenne, ez biztos! Így hát ebben a blogban összegyűjtöttünk Nektek számos olyan idézetet, amelyek a Nagymamák szeretetéről mesélnek. Köszöntsük őket ezekkel az idézetekkel és csaljunk mosolyt az arcukra.


A képeket és a nagymama idézeteket nyugodtan mentsd el magadnak, vagy juttasd el a nagymamádnak. Jó olvasást kívánunk! 🙂


Mama


Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.


Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.


Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.


Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.


(József Attila)

sétáló nagymama

Nem tétlenkedem


Tétlenkedni engem, bezzeg sose látnak! Segítő tündére vagyok nagymamámnak. A világon mindent megteszek én érte. Vigyázok is rája, hogy baj sose érje. Így rovom le hálám, hogy értem is fáradt, hogy őtőle kaptam az édesapámat! (Szalai Borbála)


„A nagymama az, aki minden tekintetben kedves. A mosolya olyan, mint a napsütés, amely minden új napot felragyog.” (Ismeretlen)


Nagyanyának


Ezen a szép napon

Teli van a szívem dallal,

Kipirul az arcom,

Mint a rózsás, nyári hajnal.

Édes nagyanyácskám,

Hozzád repes boldog lelkem.

Ölellek, csókollak,

Ölelj, csókolj te is engem!


(Gyökössy Endre)

mama a virágoskertben

Nagymamámnak


Ha anyukám fáradt és apum sincs otthon, nem vagyok egyedül nem is unatkozom. Velem van nagymama ő is szeret engem, hisz tiszta szívből mondja: jer ide kis szentem!

Forró csókot lehel százat is arcomra, majd a meséskönyvet vígan fellapozza. Betakargat halkan, mellém ül az ágyra, ilyenkor még tisztább, görnyedtebb a válla.


De én óriásnak és erősnek látom aki karján hordoz hetedhét országon. Legyőzte egy élet minden gonoszságát, sok jóra tanítja kicsi unokáját.

Köszönő szóval én néki azt kívánom, hogy az unokák közt még sok évig járjon. Hogy élete alkonyán ne érje már bánat, az én fehérhajú drága nagymamámat.


(Ismeretlen)


Nagymama köszöntő!


Nagymama de ritkán látlak!

Úgy szaladnak a napok…

Mondani szeretnék valamit

Figyelj most nagyon!


Tudom, hogy az Anyukámat,

Te nevelted fel nekem…

Boldog lehetsz, mert én Őt,

Nagyon, nagyon szeretem!



Esténként, ha hozzá bújok

Sokszor arra gondolok…

Nagymama, ha Te nem volnál

Hogy lennénk most boldogok?


Könnyek szöknek a szemembe,

Úgy szeretlek mamikám…

Nézd! Verssel köszönöm meg

Neked az én Anyukám!


(Ismeretlen)

nagymama és az unokája

Nagymama


„Egyszer már próbáltál jó anyának lenni. Őszintén ölelni szívedből szeretni. Elkövettél persze apróbb kis hibákat, aztán hullt a könnyed, s rád talált a bánat.

S kaptál még egy esélyt, hogy jobban csinálhasd, jobbító álmaid is valóra válthasd. Most már tapasztaltan, s még több türelemmel, ahogy nagymamaként, szívvel lát a zember…” (Aranyosi Ervin)

Nagyanyámnak


Nagymamámhoz menni

nagyon szeretek,

habos kávé vár ott

s torta szelet.

Kalács is van nála

benne mazsola,

Legédesebb mégis

az ő mosolya.


(Molnár Endre)

nagyi sütije

Nagymamámnak


Kicsi vagyok, de szívem nagy, Köszönöm, hogy a mamám vagy! Palacsinta, torta, kalács, Szeretet és sok jó tanács! Játék, titok, ezer móka, Így szeretlek évek óta! Édesség, mit nem lát senki, Nálad nem kell rendet tenni!


Hálás vagyok bizony neked, Hogy sokat játszom mindig veled! Kívánom, hogy boldog legyél, Rossz fát a tűzre velem tegyél! Mit adok most, a tied legyen, Kívánom, hogy boldoggá tegyen! Szeretettel adom oda, Ne haragudj reám soha!


(Dudás Eszter)


Ilyenek a nagymamák


A nagymama arca ráncos,
évek szeplői pettyezik,
öle egy jó meleg vánkos,
ahol a szundi jólesik,

a nagymama keze reszket,
tenyerében a szeretet,
kedves, és mindent megenged,
sütiből ad ő eleget,

szép szava egy falat kenyér,
felhő öblíti álmait,
nagymama haja hófehér,
szél viszi őszes szálait,

folyvást sürög és sepreget,
fontos neki a tisztaság,
puszit küld, aztán integet...
...hát ilyenek a nagymamák.


(Horváth Piroska)

nagymama idézet

„A nagymama számomra a meleg ölelés és kedves emlékek. Emlékszik minden sikeredre, és megfeledkezik minden hibádról” (Barbara Cage)


Nagymamának

Én, a mamikámat nagyon szeretem. Ha akarom, a legjobb rétest süti meg nekem. Elvisz kirándulni, mesét mond este, kitisztítja a kis cipőm, szép legyen reggelre. Tanít minden szépre-jóra, illedelmes igaz szóra. S mindenkinek büszkén mondja: - Ő, az én kis unokám! Ezt a sok jót meghálálni csak úgy tudom nagymama, hogy én leszek a világon a leges-legjobb unoka. (Szalai Borbála)

Nagymamák köszöntője


Erdő lánya, gyöngyvirága
gyöngyöm-böngyöm gondot űz,
rügy kipattog, madár csattog,
barkát vet a parti fűz,
zöld erdőben, zölden gyöngyen,
fehér gyöngyből gyöngyvirág,
gyöngyös gyönggyel, gyöngyvirággal,
köszöntöm ma nagymamámat!


(Ismeretlen)

nagymamás idézetek

Nagymamának


Drága nagymamám van nékem, Nevelte anyukámat, s engem. Ráncos kezét százszor csókolnám, Csakhogy minden napját boldognak látnám. Kicsiny házikója mint a mézeskalács, Süt, főz, s mindig minket vár. Szeretetből ki sem fogy, S én ezt valahogy viszonozom. E szép napon köszöntelek téged, S áldja Isten minden lépésedet. Kérlek szeress úgy mint én, Hisz te vagy a legjobb nagyi, a föld kerekén.


(Hamza Anikó Julianna)

Nagymama


A nagymama reszketeg,

de fogja a kezedet.
S elvezet a gondon át minden félős unokát.
A nagymama rosszul lát, de visel egy okulát.
Pulcsit köt, és verset szaval. A rézüstben lekvárt kavar.
A nagymama lába fáj, mégis veled szaladgál.
Versenyt fut az idővel. Majd megérted idővel.
A nagymama elringat, simogat és puszilgat.
Hallgasd meg, hogy mit mesél, s az ő álma te legyél!
A nagymama szíve nagy, neki „jobbsincs” gyerek vagy.
Néha-néha öleld át a nagymamát, a nagymamát!


(Faltysné Ujvári Anna)

Nagymama idézetek képekkel

Az én nagymamám


Az én kedves nagyikám falun lakik, bizony ám! Ismeritek is talán: híres Tiszadorogmán. Bár szűkösen éldegél, házán még sincs zsúpfedél. Palatető díszeleg, láthatják az emberek. Etetéskor kacsa, tyúk, ahány van, mind odafut, s összevesznek a magon a baromfiudvaron. Apa szerint, engedékeny és egy kicsit feledékeny. De az anyu legyint rája. Igaz, hogy az ő mamája…


(Gáti Kovács István)

Nagymamának


A világ legszebb virága, A lelkünk igaz imája,
Szívünk tágas otthona,
Te vagy mindez, nagymama!

Szereteted lángja fényesebb a Napnál, Kedves hangod csilingelőbb minden dalnál,
Dolgos kezed mindig örömmel dajkál, Szíved melege boldogsággal szolgál.

Nagymamánkra mindig számíthatunk, Őreá sosem haragudhatunk,
Hisz szíve egy hatalmas óceán, Még ha el is süllyedünk, Ő ránk talál.

Haragja sosem mérvadó,
Bosszúja sem oly hosszú,
Csodálom ezért végtelen, Ilyen lesz az én életem.

Nagymamám a példakép,
Vele mindig játszanék, Vele minden baj oly szép,
Öreg keze, érzem, véd.


(Kovács Zsófi)

Nagymama az unokákkal

Nagymama, köszönöm!


Nagymama, nagymama! Úgy szaladnak az évek... Mondani szeretnék valamit; Figyelj most rám, kérlek! Tudom, hogy az anyukámat, Te nevelted fel nekem.... Boldog lehetsz; mert én Őt, Nagyon, nagyon szeretem!


Esténként, ha hozzá bújok, Sokszor arra gondolok.... Nagymama ha te nem volnál, Hogy lennénk most boldogok? Könnyek szöknek a szemembe, Úgy szeretlek mamikám... Nézd! Virággal köszönöm meg, Neked az én anyukám!

(Pásztorné Antal Magdolna)

Nagymamához


Óvodába ki kísér el, délben is ki visz haza,
ki öltöztet, ki vetkőztet? Bizony Ő, a nagymama.


Este elaltat, míg ajkán csillog mesék bűvszava. Még az álmaim is őrzi a jóságos nagymama.


Szeretetét, törődését, megköszönöm neki ma, Élj sokáig egészségben,
édes, drága Nagymama!


(Jancsik Pál)

idézetek a nagymamáról

Ajándék ötletek a nagymamának


Ha tetszik valamelyik termékünk, egyszerűen kattints a képre és már rendelheted is.
További ajándékainkért kattints ide!

Tetszett a nagymama idézetek képekkel  blogunk? Szívesen olvasnál még más idézetes gyűjteményt is? Írd meg nekünk kommentben és szívesen elkészítjük!