Ballagós emlék- asztali kép

A kép teljes mérete kerettel együtt: 20,3 x 26,3 cm

A ballagós emlék kép leírása: 

Motivációs, ballagási ajándék. Szuper meglepetés fiúknak és lányoknak egyaránt, ezen kívül remek dekorációs elem is. A kép háttere letisztul fehér színű, a felirat fekete színnel készül, a fakeret színe, pedig a szöveghez illően fekete.

A képet személyre szabottan tervezzük és szerkesztjük, 250 grammos fotókartonra nyomtatjuk, majd belekerül a színben hozzáillő fakeretbe. A képet előröl üveg lap védi a hátoldalát, pedig kemény műbőr védés fedi. A képkeret hátulja lehetővé teszi, hogy akár az asztalon, vagy a szekrényen állva díszelegjen, de a falra is feltudod függeszteni.

Minden szülő életében eljön az a pont, amikor imádott kisfiuk, vagy kislányuk elballag a középiskolából, vagy éppen már az egyetemről. Szülőként azt szeretnénk, ha gyermekünk elérné az álmait, a céljait és a lehető legjobb esélyekkel vághatna bele a nagybetűs életbe. Ahhoz, hogy a gyermek az elballagása után is sikeres legyen, tudatnunk kell vele, hogy mennyire szeretjük és, hogy milyen büszkék vagyunk rá. Hozhat bármit is az élet, lehet akármilyen nehéz is az út, ami előtte áll, a szüleire mindig számíthat majd és támogatni fogják a döntéseiben.

Ezt a  Mesélő képet úgy alkottuk meg, hogy ha a ballagó ránéz, az imént leírt gondolatok jussanak eszébe. Bárhova is megy ezt az ajándékot magával tudja vinni, a szobája ékessége lesz és mindig biztatni fogja. A ballagós emlék kép nem csak szuper ajándék lehet a gyerkőcnek, de bájos dekorelemként is szolgál. Kis helyen is elfér, mutatós darab.

Milyen alkalmakra ajánljuk?

A ballagós emlék kép tökéletes ajándék lehet egy ballagó szeretted számára. Ha ezt a képet ajándékozod, az örömkönnyek és a fülig érő mosoly nem maradnak el. Egyéb ballagási ajándékokért kattints ide!

Az ár tartalmazza a képet és az üvegezett fakeretet is!

Szállítási infó:
Az általános készítési idő a fizetéstől/megrendeléstől számítva 4 munkanap.

Sürgős készítés 2 munkanap alatt (+1200 Ft)

Ezen felül jön rá a szállítás, ami belföldön GLS futárral 1-2 munkanapon belül történik, Foxpost-al pedig 2-4 munkanap.

A szállítással várható időintervallumról a futárszolgálat tájékoztat e-mailben.

A csomagod nyomkövetési számát a GLS-nek történő átadás után a futárszolgálat által kiküldött e-mailben találod meg.

Külföldi megrendelés esetén keress minket a kapcsolat@meseloajandekok.hu e-mail címen,
ahol bővebb tájékoztatást nyújtunk számodra az aktuális szállítási díjakról és a szállítási időről.

A rendelések módosítására és törlésére a rendelés leadását követő 2 órán belül van lehetőség.

Szállítási díjak:
GLS házhozszállítás előre utalás vagy a webshopban történő kártyás fizetés esetén 1690 Ft.

GLS Házhozszállítás utánvét esetén 2090 Ft.

Foxpost csomagautomába szállítás előre utalás és a webshopban történő kártyás fizetés esetén 1190 Ft.

FONTOS:Csomagpontos és csomagautomatás szállítás esetén nincs utánvétes fizetési lehetőség.

A Mesélő Ajándékoknál az a célunk, hogy mosolyt csaljunk az arcodra és, hogy maximálisan elégedett legyél a nálunk vásárolt termékkel.
Amennyiben bármilyen probléma merülne fel, úgy kérünk, hogy keress minket a kapcsolat@meseloajandekok.hu e-mail címen és kollégáinkkal készséggel segítünk!

  • Hibás terméket kaptál?
    Írj nekünk e-mailben és díjmentesen újat küldünk számodra!
  • Sérülten érkezett meg a rendelésed?
    Írj nekünk e-mailben és díjmentesen újat küldünk számodra!
  • Nem azt kaptad, amit rendeltél?
    Írj e-mailt és díjmentesen orvosoljuk a problémát!
  • Lemaradt egy termék a rendelésedből?
    Írj nekünk e-mailben és utólag, díjmentesen elküldjük számodra.
  • Nem vagy megelégedve a kapott termékkel?
    Írj nekünk e-mailben és visszatérítjük a rendelésed teljes értékét!

Customer Reviews

Be the first to write a review
0%
(0)
0%
(0)
0%
(0)
0%
(0)
0%
(0)