A kosarad üres
Így lettem fülig szerelmes a vőlegényembe – 1. rész
|
4 min
Ha eddig nem tudtad volna, akkor had mondjam el Neked, hogy Csabi és én már lassan hat éve egy párt alkotunk és közel hét éve ismertük meg egymást. Eddig még soha sem meséltünk itt az oldalon magunkról, ezért engedd meg, hogy egy három részes blogsorozat keretében bemutassam a saját szemszögemből a mi Mesélő párosunkat.
Szóval, ha szeretnél jobban megismerni minket és elolvasnál egy valódi szerelmes történetet, akkor ne habozz, csak görgess tovább. Jó szórakozást! 🙂
Hol is kezdjem el a történetet?
Talán a győri Széchenyi István Egyetemnél…
2011-et írtunk, egy átlagosnak tűnő szeptemberi nap volt. Emlékszem a kedvenc szegecses bőrkabátomat viseltem egy laza, fekete pólóval és egy szűk farmerral. Az állomásról siettem az első egyetemi tanórámra, ha jól emlékszem Makroökonómiára.
Bevallom fogalmam sem volt, hogy mire számítsak a gimnázium és az OKJ-s tanfolyam után, de elkönyveltem magamba, hogy bármi is lesz, jól fogom érezni magam az egyetemi évek alatt és a maximumot fogom nyújtani minden téren.
A „B205” teremhez érve kissé elakadt a lélegzetem, amikor megláttam, hogy telt ház lesz. Nagyon nehezen beültem a második sor végébe és fürkésztem a sok idegen nebulót.
Amikor belépett a tanár úr a terembe, síri csönd lett. Szigorúan végigpásztázta a tömeget, majd tisztelettudóan köszönt és még az asztalához sem ért, de már hadarta a tananyagot.
Emlékszem alig tudtam jegyzetelni és halványlila gőzöm sem volt, hogy miről magyaráz, de reménykedtem, hogy később majd megértem. 😀
Az oktatónk lélegzetvétel nélküli mondatát egyik pillanatban egy durva kopogás törte meg. Majd az ajtó nyikorgása után, egy érces hang szólalt fel:
– Jó napot kívánok, elnézést kérek a késésért!
Egy furcsa fiú libbent be az ajtón és a helyhiány miatt, tőlem távol az első sorban foglalt helyet. A haja sötét volt és zselézett. Mindössze egyetlen fekete mappát hozott magával és semmi többet.
Mindenki mással ellentétben igen elegáns öltözékben érkezett. Szürke inget, koptatott farmert és koromfekete nyakkendőt viselt.
Első látásra azt gondoltam magamban, hogy már bocsánat, de ki ez a hülye? 😀
Ilyen csinosan a buliba megy az ember, nem a suliba…
Az óra folytatódott tovább és még legalább 60 perc volt hátra. Azt hittem soha sem fog véget érni. Miközben lázasan jegyzeteltünk, azon kaptam magam, hogy a füzetem sarkába kicsi virágokat, meg napocskát firkálok.
Egy számolós feladatot oldottunk meg és már épp elkezdtem volna bepötyögni az egyenletet a számológépbe, amikor is Ő hangosan egy perc alatt bemondta a pontos eredményt.
– Pff, na, jól van. Ezt a strébert. 😀
Gondoltam magamba.
Nemsokára véget is ért a tanóra és egy szempillantás alatt eltűnt a tömegben.
Aznap már nem is láttam többet. Hazafele a vonaton párszor eszembe jutottak az események és kíváncsi voltam, hogy vajon fogom-e még látni a különös idegent.
Nehogy félre értsd, nem mintha tetszett volna, vagy akármi, csak úgy érdeklődésképp gondoltam rá.
Másnap reggel kilenckor kezdődött a Proszeminárium órám. Leültem a terembe a többiek közé és beszélgetésbe elegyedtem négyükkel. Az óra kezdetekor egy kedves arcú, szőkés tanárnő jött be és mosolygósan köszönt nekünk. Kedves volt és laza.
– Na ez a tantárgy biztosan, jó lesz, ha már a tanár is jó fej.
Gondoltam magamban.
Körülbelül öt perce mehetett a tanóra, amikor is durva kopogás törte meg a katalógus olvasást. Ismét ugyanaz az érces hang szólalt meg, mint tegnap:
– Jó napot kívánok tanárnő, elnézést a késésért.
– Maga az Csaba ugye?
– Igen, igen.
– Jól van Csaba üljön le kérem.
Mögöttem ült le a fehér kabátos idegen, ezért sajnos nem volt lehetőségem jobban szemügyre venni.
Azonban egy dologban már előrébb jártam. Megtudtam, hogy mi a keresztneve. 😉
Az óra folytatódott tovább, és amikor a felénél jártunk, a tanárnő egy ismerkedős játékra invitálta az egész csapatot. Az egész csoport egy nagy körbe állt és mindenki látott mindenkit. Ez idő alatt többször is egymásra néztünk és, ahogy láttam nevetni és másokkal bolondozni, úgy éreztem, hogy nem is olyan „lüke” ez a srác. 😀
Onnantól kezdve minden órán felfigyeltem rá. Tudtam, hogy mikor érkezik és, hogy mikor megy. Hallgattam, hogy mit beszél másokkal és észrevettem, hogy milyen vicces figura. Megtudtam, hogy ő is ugyanazon a szakon van, mint én, tehát az már biztos volt, hogy minden órán találkozni fogunk.
Talán már akkor fellobbant bennem valami, de ezt még nem mertem volna bevallani magamnak. 😛
A hét végéhez érve az utolsó órám Informatika 1. volt. Soha sem volt a szívem csücske ez a tantárgy, tehát mondanom sem kell, hogy mennyi kedvem volt rá bemenni. Kinéztem magamnak egy helyet a többi szaktársam mellet, leültem közéjük és egyből cseverészésbe kezdtünk. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki lehuppant a mellettem lévő székre.
Azzal a lendülettel 90 fokos fordulatot vettem és megpillantottam Őt. Hirtelen összeugrott a gyomrom és csak ennyit tudtam kinyögni:
– Szia Csabi!
Nyöszörögtem félősen.
– Szia!
– Adri, ugye? 😉
Kérdően rám pillantott
a nagy zöld szemeive
és a szája kacér
mosolyra húzódott.
Nagyon meglepett, hogy tudta a nevemet és kicsit jól is esett.
Az óra kezdetét vette, mi pedig attól kezdve megállás nélkül csak beszélgettünk. Olyan volt az egész mintha mindig is ismertük volna egymást. Viccelődtünk, Orbit rágót ragasztottunk a fogunk helyére és egy csomó mindent megtudtunk egymásról.
Úgy elrepült az a 90 perc, mint még soha. A végén mosolyogva köszöntünk el egymástól és én, pedig szárnyakon röpködve jöttem ki a teremből. Soha sem volt még ilyen jó infó órám. Aznap késő este értem haza és a vacsi mellett már csak arra vágytam, hogy bezuhanjak az ágyamba.
– Ma végre kialszom magam és holnaptól indul a hétvége.
Gondoltam magamban.
Magamra húztam a takarómat és elalvás előtt még úgy döntöttem ránézek a messenger üzeneteimre.
Na, hát azt baromira nem kellett volna. :O
A szívem majd kiugrott a helyéről és onnantól kezdve másra sem tudtam gondolni….
Az első részt ennél a pontnál kell lezárnom, de a teljes történetet még koránt sem. 😉
A következő fejezetben elmesélem Neked, hogy mi történt akkor este és, hogy hogyan változtatta meg a minden napjaimat, a kacér mosolyú Csodafiú.
Ha tetszik a mi szerelmes mesénk, akkor nyugodtan oszd meg ezt a blogbejegyzést. Illetve ha szeretnél további szerelmes történeteket olvasni rólunk, akkor kövesd figyelemmel a weboldalunkat.
