8+1 csodás baba emlék, amiket évek múltán is örömmel idézel majd fel

Csaba Ábrahám

|

|

4 min

A gyermeknevelés sokszor fáradságos, embert próbáló és nehéz feladat, de fogadunk, hogy mégsem cserélnéd el semmire! Annál is inkább, mivel a mostani időszak egy szempillantás alatt el fog szaladni.

Ezért is kulcsfontosságú megőrizned minden baba emléket, hogy később könnyedén felidézhesd majd őket. A cikkben 8+1 tippet adunk, amivel elraktározhatod a legszebb pillanatokat.

Elsőként nevezettek ki egy dedikált „babaemlékek” dobozt

Amolyan nulladik lépésként célszerű lesz keresnetek valamilyen egyezményes helyet, ahová a baba emlékeket gyűjteni fogjátok. Így elkerülhetitek, hogy egy-egy kulcsfontosságú holminak váratlanul lába kéljen.

babaemlékek doboz

Hogyha akad a lakásban egy használaton kívüli, ugyanakkor mély és terebélyes doboz, akkor tökéletes lehet erre a célra. Ha pedig nincs ilyen kellék a lakásban, akkor szinte bármelyik kreatív boltban találni fogtok egy praktikus darabot.

Maga a doboz egyébként nyugodtan helyet kaphat a szekrény tetején, vagy pedig a gardróbban. Amikor pedig újabb relikvia elmentése lesz aktuális, akkor kéznél lesz a tároló alkalmatosság.

Készíthettek nyomtatott fotóalbumot az emlékezetes mérföldkövekről

Ma már minden családban alapfelszereltségnek számít az okostelefon, ezért a babákról százával készülnek emlékezetes fotók.

baba fotóalbum

Ma már egy videóalbumot sem lesz nehéz összekattintgatni

Ha már úgyis kéznél van az okostelefon, akkor egy videó sokszor többet mond el bármelyik jól elkapott fotónál is. Ha nyomtatott formában nehéz is volna videó albumot vezetni, digitálisan viszont annál könnyebb lehet.

 

babavideó készítése

Legyetek tehát résen, és ne felejtsétek el felvenni a leginkább emlékezetesnek számító pillanatokat. Mondjuk néhány példát? 

Turira mókás lesz például visszanézni a születés utáni hazaérkezést, az első fürdetést, az önállóan megtett kezdeti lépéseket, vagy akár a sokszor vicces gügyögést is.

Hidd el, hihetetlenül gyorsan el fog múlni a kezdeti időszak, ezért később felbecsülhetetlen értékkel bír majd egy-egy tökéletes pillanatban elkapott videó. 


Rendezzétek ezeket a felvételeket albumba, hogy néhány év múlva jóleső érzés legyen egy tál popcorn mellől visszanézni őket.

baba mama percek

Vezethettek írásos naplót is a pici fejlődésének nyomon követéséhez

„Kedves Naplóm. Családunk szeme fénye ismét nőtt 2 centimétert, és a súlya is elkerülte már a 7 kilogrammos (álom)határt. Ráadásul hosszú idő után először ma csaknem végig aludta az éjszakát, így mi is pihenhettünk.”

Gondolj csak bele, milyen klassz érzés lenne néhány év múlva ehhez hasonló feljegyzéseket olvasni a piciről? Naplót írni egyébként is különleges dolog, ha pedig az általad mindennél jobban szeretett gyermeked fejlődését követed nyomon, akkor szavakat is nehéz rá találni.

Ráadásul a dolog fillérekből kijön, hiszen egy szimpla határidőnapló tökéletesen alkalmas hozzá. Persze esténként rá kell majd szánnod pár percet a jegyzetelésre, de ha szívből jön a dolog, akkor ezt nem fogod majd teherként megélni.

Az első hajszálak és fogacskákat nyugodtan el lehet tenni emlékbe

Amikor az első hajszálak kinőnek, vagy az első tejfogak szépen kipotyognak, az szülőnek és gyermeknek egyaránt emlékezetes pillanatokkal jár.

 

első hajszálak emlékbe

A közös vonás pedig az, hogy az idő múlásával jó eséllyel mindenki megfeledkezik majd ezekről a percekről.

Hacsak nem teszitek el az első hajszálakat és kipottyant fogakat emlékbe. Elvégre nulladik lépésként kineveztetek egy külön dobozt a baba emlékek gyűjtő helyéül. 

Nincs más teendő tehát, mint gondosan becsomagolni az emlékeket, és elrakni a dobozba. Pár év múlva lesz majd nagy meglepetés, amikor az első hajszálak, vagy akár a tejfogak szóba kerülnek.

Természetesen a textilek sem maradhatnak ki a sorból

Kihagyhatatlan kategória, ami a legtöbb anyuka és apuka számára emlékek valódi cunami áradatával ér fel. Persze a ruhák és cipellők java részét oda lehet majd adni a tesónak, unokatesónak vagy a rászorulóknak.


 

baba kedvenc ruhái emlékbe

Egy-egy felejthetetlen darabot viszont egész bátran el lehet tenni emlékbe. Példának okáért a leges legelső rugdalózót, az első pár zoknit, vagy az első szabadtéren viselt sapkát. De ugyanúgy mehet a dobozba a keresztelőn viselt ruha, vagy a csecsemőkorban imádott takaró is.

Mindenesetre szólunk időben, hogy az emlékbe eltett textilek felidézése évek múltán is könnyeket csalhat a szemetekbe. „Hogy mehetett el ennyire gyorsan az idő?” – kérdezitek majd valószínűleg.

Ha nem feledkeztek meg a legszebb pillanatok megőrzéséről, akkor haladhat bármilyen gyorsan az idő, mindig fel tudjátok idézni a varázslatos családi emlékeket.

Az icipici kezekről és lábikókról készíthettek jópofa lenyomatot

Kimondottan dívik manapság az a szokás, hogy a születést követően gipszbe öntött kéznyomatot és lábnyomatot is készítsenek a babák talpacskáiról, illetve tenyeréről.

Ez egy jópofa ötlet, amit ráadásul könnyű megvalósítani, a végeredmény pedig dekorációs elemként helyet kaphat a lakás bármely pontján.

babakéz és láb lenyomat készítő

Persze ehhez nem árt majd keresni hozzá egy igényes keretet. Ha fokozni szeretnétek az összhatást, akkor a pici kéznyomata mellett akár anya és apa kéznyomata is helyet kaphat az alkotáson, stílszerűen jobbról és balról.

Sőt, még ezt is lehet fokozni. Elkészíthető például a kéznyomat minden évben születésnap alkalmából. A sorba rendezett alkotások pedig hűen tükrözhetik a kisbaba folyamatos fejlődését.


Megörökíthetitek az első nagy találkozások emlékét is

A nyomtatott fotóalbum lehetőségéről már esett szó, a tematikus fotókban rejlő potenciálról viszont még nem. Márpedig minden egyes csöppség életében akadnak olyan „első alkalmak”, amelyekről egyszerűen vétek volna lemaradni.

Mondjunk néhány ötletet? Megörökíthető például az első egyedül elfogyasztott reggeli, az első találkozás a kutyussal, vagy a strandon töltött első napsütéses nyári délután. Szintén kiváló apropó lehet a télapóval való megismerkedés, az első közös karácsony, vagy a legelső biciklizés.

Egy kisgyermek életében számtalan első alkalom létezik, amiket aztán az idő múlásával egyszerűen elhomályosít a többi emlék. Viszont egy-egy jól elkapott fotó vagy videó segíthet abban, hogy a különleges pillanatok felidézése mindig lehetővé váljon.

első emlékek fotón

+1, avagy a bónusz ötletünk a baba emlékeinek megőrzéséhez

Azt hitted, hogy kifogytunk az ötletekből? Pedig még mindig akad néhány tippünk, ha szeretnéd megőrizni a gyerkőc felcseperedésének a legizgalmasabb pillanatait. Itt van például a varázslatos csillagtérkép, amivel a születésének a napjára teheted fel a képzeletbeli koronát.

Természetesen hangulatos bögréből is akad olyan egyedi változat, amivel a család szeme fényét köszönthetitek. A bögre mellett pedig nagyszerű kiegészítő lehet egy pompás asztali kép, szintén a legifjabb jövevény adataival.

Az emlékek elraktározása mellett persze ne felejtsétek el megélni a pillanatot sem, és örüljetek egymásnak. Ebben a szellemben még jobb lesz majd évek múltán felidézni az elraktározott baba emlékeket.

családi mókázás