Leírás
A ballagós emlék kép paraméterei:
A képet személyre szabottan tervezzük és szerkesztjük, 250 grammos fotókartonra nyomtatjuk, majd belekerül a színben hozzáillő fakeretbe. A képet előröl üveg lap védi a hátoldalát, pedig kemény műbőr védés fedi. A képkeret hátulja lehetővé teszi, hogy akár az asztalon, vagy a szekrényen állva díszelegjen, de a falra is feltudod függeszteni.
Minden szülő életében eljön az a pont, amikor imádott kisfiuk, vagy kislányuk elballag a középiskolából, vagy éppen már az egyetemről. Szülőként azt szeretnénk, ha gyermekünk elérné az álmait, a céljait és a lehető legjobb esélyekkel vághatna bele a nagybetűs életbe. Ahhoz, hogy a gyermek az elballagása után is sikeres legyen, tudatnunk kell vele, hogy mennyire szeretjük és, hogy milyen büszkék vagyunk rá. Hozhat bármit is az élet, lehet akármilyen nehéz is az út, ami előtte áll, a szüleire mindig számíthat majd és támogatni fogják a döntéseiben.
Ezt a Mesélő képet úgy alkottuk meg, hogy ha a ballagó ránéz, az imént leírt gondolatok jussanak eszébe. Bárhova is megy ezt az ajándékot magával tudja vinni, a szobája ékessége lesz és mindig biztatni fogja. A ballagós emlék kép nem csak szuper ajándék lehet a gyerkőcnek, de bájos dekorelemként is szolgál. Kis helyen is elfér, mutatós darab.
Milyen alkalmakra ajánljuk?
A ballagós emlék kép tökéletes ajándék lehet egy ballagó szeretted számára. Ha ezt a képet ajéndékozod, az örömkönnyek és a fülig érő mosoly nem maradnak el.
A termék készítési ideje a fizetéstől/megrendeléstől számítva 7 munka nap.
További ballagási ajándék ötleteinkért kattints erre a linkre:
AJÁNDÉKOK BALLAGÁSRA
Értékelések
Még nincsenek értékelések.