Nyomaszt a végtelen hosszúságú január szürkesége és egyhangúsága, és az ünnepek elmúltával sehogy sem sikerül visszanyerned a motivációd? Akkor ez a bejegyzés pont neked szól. Próbáld ki a kreatív ötleteinket, és a visszakapott motivációd rögvest színesebbé varázsolja a megfakult hétköznapokat.

szülinapi ajándék ötletek

Az ünneplésnek és kikapcsolódásnak januárban is számtalan apropója lehet

Attól, hogy a karácsony és a szilveszter is mögöttünk van, még nem feltétlenül kell hosszú időre búcsút inteni a kikapcsolódás lehetőségének. Elég csak arra gondolni, ha a közeli ismerőseid közül többen is januárban ünneplik a névnapjukat vagy a születésnapjukat.

Persze az ilyenkor szokásos ajándékok beszerzésén túl is kitalálhattok szuper programokat. Ott van például a spontán házi filmnézések, közös meccsnézések, vagy pedig a nappaliban összehozott tematikus borkóstolók ötlete.

Mindössze némi kreativitás és ötletelés szükséges csak, hogy egy-egy felejthetetlen program variációval dobjátok fel az egyébként szürke és egyhangú januári napokat.

Egy bögre kakaó és izgalmas könyv –tuti megoldás a januári depresszió ellen

Hallottál már a dánok tuti boldogság rutinjáról, a hygge fogalmáról?

Kicsit olyan ez, mintha egy két órára elbújnál a világ elől, hogy minőségi „énidő” keretei között töltődj fel.

Hygge lehet bármi, ami számodra kikapcsolódást, nyugalmat és harmóniát jelent.

Egyedi kerámia bögre a Te neveddel

Az egyik legbiztosabb recept az izgalmas könyv, no és persze az elmaradhatatlan bögre kakaó fenséges kombinációja. Persze a kakaó helyett választhatsz éppenséggel teát is, magát az élményt pedig még magasabb szintre helyezheted egy puha pokróccal, illetve kényelmes párnával.

Virágos fantázia ajándékcsomag

A legjobb januári meglepetések, ha gondoskodni szeretnél a párodról

A leghosszabb téli periódus ideje alatt könnyen lehet, hogy a párkapcsolatodba sem árt némi plusz fűszert és változatosságot csempészni. Lefogadjuk, hogy a párod sem fog megsértődni egy-egy ötletes és figyelmes gesztusért.

Mivel lepheted őt meg ezidőtájt? A kozmetikumok, a minőségi testápolók, vagy az apró és esztétikus ékszerek ilyenkor is stabil befutók lehetnek. Ha pedig egy kicsit humorosra vennéd a figurát, akkor a puha plüssfigura, esetleg a gravírozott szerelemlakat is lehet nyerő meglepetés.

De szívből merjük ajánlani az egyedi nyakláncot, vagy a kreatív asztali képet is, mint lelket melengető egyedi figyelmesség a tél szürkeségében.

Sportolással és aktív életmóddal lendületesebben kezdődhet az újév

Ha lehangol a január egyhangúsága, akkor dobd fel a hangulatod sportolással. Amilyen egyszerűen hangzik, olyannyira remekül működik. Nem véletlenül szokás olyan sokszor emlegetni az „ép testben ép lélek” mondást sem.

Válassz olyan karácsonyi meglepetést, amik egy-egy célodhoz kötődnek

Gyakorlatilag bármelyik mozgásforma megteszi, hiszen a lényeg abban rejlik, hogy kimozdulj a négy fal közül. Szokássá formálhatod többek között a futást, a kerékpározást, vagy akár a hosszas sétákat is a közeli parkban vagy erdőben.

De a Youtube segítségével otthon a nappaliban is csinálhatsz bármilyen gyakorlatokat, illetve kipróbálhatod akár a jóga mesterségét is. A mozgás hatására ugyanis endorfin hormon termelődik a szervezetben, ami a pozitív hangulat és közérzet egyik legfontosabb hozzávalója.

Praktikus ötletek, hogy az otthonod szintén motiváló erővel hasson rád

Ha tényleg azt szeretnéd, hogy a januárban jellemző pesszimizmus és céltalanság ne uralkodjon el rajtad, akkor formálj egy kicsit a közvetlen környezeten is. Némi kreativitással, és persze a megfelelő dekorációs elemek megválasztásával látványos hangulatjavulást is tapasztalhatsz.

A designos takaró, az ötletes fali képek vagy vászonképek, az asztali díszek, vagy az illatgyertyák és füstölők szinte filléres tételnek számítanak csak. Pláne annak fényében, hogy a hatásukra mennyivel otthonosabbá és motiválóbbá válhat a környezeted.

Nem beszélve arról, hogy akár saját magadnak is készíthetsz motivációs falat DIY módra. Nem kell hozzá más, mint egy szimpla fatábla, néhány hozzá tartozó gombostűvel. Ennek köszönhetően gyerekjáték lesz jól látható helyre pakolni néhány hozzád közel álló fotót, idézetet vagy célkitűzést.

Januárban tutira juthat idő egy kiadós társasjátékra is

Az alapvetően kiegyensúlyozott és boldog életet élő nemzetek váltig állítják, hogy a játék szeretetéről felnőttkorban sem szabad lemondani. Különösen nem januárban, amikor a zord és szürke idő egyébként is próbára teszi a kedélyállapotot.

Pandemic társasjáték-mentsd meg a világot

A „nincs idő a játékra” kifogás pedig szóba sem jöhet akkor, amikor délután ötkor már sötét van odakint, hétvégente pedig nem túl sok opció áll rendelkezésre szabadidős elfoglaltság címén.

Hogy mit játszatok? Nyugodtan nézzetek körbe nálunk, hiszen tutira meglehet az a társasjáték formátum, ami a család aprajának és nagyjának egyaránt bejön majd. Mindemellett szuper ötletnek bizonyulhat áthívni a barátokat is szombat estére, hogy önfeledt társasozás keretei között küzdjetek meg egymással.

Biztosak lehettek bennne, hogy alsó hangon jónéhány erejéig nyoma sem lesz a nyomasztó januári lehangoltságnak, köszönhetően a játék lelkesítő erejének és izgalmának.

Ha nyomaszt a szürkeség és az egyhangúság, kezdj tudatos tervezésbe

Le mernénk fogadni, hogy a január napjai még békeidőben is a tervezés jegyében telnek. Ilyenkor szokás kitalálni a választ a „hová menjünk nyaralni” kérdésre, no és persze az egyéb bakancslistás tételeket is az év első hónapjában célszerű kitűzni.

Szorosan ehhez a témakörhöz kapcsolódhat egy-egy kaparós világtérkép beszerzése, ha ténylegesen be akartok gyújtani a motivációnak. Elvégre mi sem emlékeztet erőteljesebben a vágyálomként megfogalmazott úticélra, mintha folyamatos jelleggel köszön vissza a nappali faláról.

A januári közös tervezgetés egyébként is klassz elfoglaltságnak bizonyulhat, akár a pároddal egyetemben, akár a család vagy barátok társaságában. Turira segít megfeledkezni mindenféle stresszről és egykedvűségről.