Barion Pixel

Kedves olvasó! 🙂

Amikor ezt a blogbejegyzést írom, épp November 24-e van, azaz 1 hónap múlva Karácsony. Ha még nem ismersz, bemutatkozom neked. Adri vagyok, a Mesélő Ajándékok egyik alapítója. Amióta a vállalkozásunk működik, nekem a Karácsony mindig elég megosztó érzéssel jár.

Egy felől ez egy rendkívül nehéz időszak számunkra, hiszen egyedi ajándékokat gyártunk, nálunk ez az év egyik legsűrűbb szezonja. Minden nap kora reggeltől, késő estig dolgozunk, hogy minden vásárlónk kérést időben tudjuk teljesíteni.

Másrészről, mint oly sokunk számára, a Karácsony nekem is egyet jelent, a családommal lenni.
Nyugalomban és szeretetben beszélgetni, filmezni, ajándékozni, jókat enni és sokat nevetni. Számomra ez a Karácsony értelme.

De mielőtt úgy igazán belevágnék a Karácsonyi témába, szeretném elmesélni Neked, hogy én miként szoktam a nagy sürgés-forgás közepette hangolódni az ünnepekre.

1. Zene, zene és zene

Körülbelül November közepén szokott elkapni az érzés, hogy ideje lenne lassan hallgatni egy kis karácsonyi muzsikát. Az évek alatt már összegyűjtöttem a kedvenceimet, és ezeket listába is rendeztem. Linkelem Neked a Mesélő Ajándékok karácsonyi zene gyűjteményét. A kollégáimmal igyekszünk alkalmanként zenéket tölteni bele, így elég vegyes a felhozatal, biztosan Te is találsz majd köztük olyat, amit szívesen hallgatnál hangolódásként.

2. Dekorálás november végén

A 2022-es évben elég hamar kopogtat az adventi időszak, még engem is meglepett, hogy bizony 27-én már jöhetnek a dekorációk. Két évvel ezelőtt készítettem egy “Ábrahám Lak” feliratú rénszarvasos ajtódíszt.

Ez az egyik kedvencem, pedig kezdetben úgy éreztem, hogy kicsit bénán sikerült. 😀

A többi dekorelem a konyhánkban és a nappaliban csoportosul. Nem szoktam annyira túlzásba vinni ezt a történetet, mint ahogy az amerikai filmekben láthatjuk.

rénszarvasos kopogtató

A többi dekorelem a konyhánkban és a nappaliban csoportosul. Nem szoktam annyira túlzásba vinni ezt a történetet, mint ahogy az amerikai filmekben láthatjuk. Az asztalokra girlandokból “futó dekorokat” készítek, és megvannak a kedvenc Pepco-s, illetve Kik-es szarvasaim, hógömbjeim, stb.

A dekoráció fénypontja nálunk úgy is a gyönyörű és hatalmas karácsonyfa. 😀 Igen, mindig túl nagyot vásárolunk, de ebből nem tudok engedni. Imádom az óriási fákat.

Az asztalokra girlandokból “futó dekorokat” készítek, és megvannak a kedvenc Pepco-s, illetve Kik-es szarvasaim, hógömbjeim, stb. A dekoráció fénypontja nálunk úgy is a gyönyörű és hatalmas karácsonyfa. 😀 Igen, mindig túl nagyot vásárolunk, de ebből nem tudok engedni. Imádom az óriási fákat.

karácsonyi dekoráció
karácsonyi dekoráció

3. Takarítás, amit nem szeretek…

Alapvetően egy rendszerető embernek mondom magam, de kérlek December 1. és December 22. között ne gyere át hozzánk. Köszi! 😀

A karácsonyi szezonban csak is a munkára koncentrálunk, néha enni is alig jut idő, de hála az imádott anyósomnak és apósomnak, akik egyben a második szüleim, Ők mindig gondoskodnak rólunk. Sokszor csak Mekis hamburgeren élünk a rohanásban, de Ők jönnek és hozzák a főzelékeket, rizses húst, gulyáslevest, és a kedvencemet a kocsonyát. Huh… most is nagyon ennék egy adaggal. 😀

Az ünnepi nagytakarítást sokszor teszem November végére, mert akkor még van lélekjelenlétem rá. Kimosom a függönyöket, áttörlök minden belső polcot, kimosom a huzatokat, egyszóval előkerülnek azok a folyamatok is, amik egy átlagos hétvégi takarítás során nem. A takarítás elkezdése számomra az ünnep egyik legrosszabb része, de amikor végzek és minden illatozik, minden csillog, akkor elégedettség tölt el. Igaz, utána szoktam elkezdeni még a dekorálást is, de hát ilyen vagyok én, igazi maximalista. 😀

mézeskalács díszítés

4. Mézeskalács és forralt bor, nyamii!

Ahogy beköszönt a hidegebb idő, az ember szívesen fogyaszt meleg italokat. Mi Csabival nagy forralt borosok vagyunk. Itthon is szeretjük elkészíteni, de a karácsonyi vásárban is gyakran fogyasztjuk.

Nekem az epres a kedvencem. Ha házilag készítem el, akkor is feltúrbózom fagyasztott gyümivel, vagy jó sok naranccsal és citrommal. Úgy az igazi. Amikor kortyolgatom, egyből karácsonyi hangulatom lesz tőle.

A mézeskalács már egy kényesebb téma…

Volt olyan év, amikor December első heteiben már készítettem, de az utóbbi időben mindig valahogy a végére marad. Én az a típusú feleség vagyok, aki imád főzni, de utál sütni. 😀 Szinte sohasem készítek süteményt, kivétel a karácsony, mert akkor mindig készül pár érdekes küllemű mézi és persze az én posztom a Tiramisu, abban jó vagyok.

5. Karácsonyi ajándék vásárlás Novemberben

Lehet, hogy elfogultnak fogsz mondani, mert ajándék webshopom van, de nem kertelek az leszek!

Büszke vagyok a Mesélő Ajándékokra és szeretem a munkámat. Viszont azt sajnos már nem annyira szeretem, amikor December utolsó pillanataiban kell megmentenünk a vásárlók karácsonyát. Minden évben elmondom/elmondjuk: Ne hagyd utolsó pillanatra a vásárlást!

Én minden évben már Novemberben beszerzem az ajándékok 70-80 százalékát. Így December elején már csak pár apróság marad, így ezen legalább már nem idegeskedek.

Egyetlen év volt kritikus, a 2018-as év, amikor elindult a webshopunk. Annyira sok rendelés érkezett hozzánk, hogy már azon voltunk, bent alszunk az irodánkban és éjjel is dolgozunk. December 23-án délelőtt vitte el a futár az utolsó csomagokat. Nekiálltunk kitakarítani az irodát, hiszen a dobozokból és a kitöltő anyagokból már nem láttunk. Ez után, pedig még nyakunkba vettük a várost és 1 nap alatt megvettük mindenki ajándékát.

Mondanom sem kell mekkora stressz volt, soha többet nem csináltunk ilyet. Persze mindenki boldog volt, de ezt nem ajánlom senkinek sem!

Bölcs dolog, ha az ember nem hagyja utolsó pillanatra a fontos teendőket, főként, ha számít, hogy mit fog szólni hozzá a szeretted. Mivel hamarosan elérkezünk az ősz utolsó napjaihoz, így téged is arra bíztatlak, hogy ma este, amikor hazaérsz a munkából, csücsülj le a telefonoddal, egy bögre forralt borral és vedd kezedbe az irányítást. Rendeld meg a szeretteid karácsonyi ajándékát még ma!

Ajánlok is Neked pár tippet, amik a legvásároltabb karácsonyi ajándékok nálunk:

Egyedi karácsonyfadísz - családos kiadás
Egyedi díszpárna anyának - Te vagy a világ
Az egyedi kulcstartó | családos kiadás egy gravírozott kulcstartó. Szuper ajándékötlet karácsonyra nőknek. A feliratokat te adhatod meg rá, választható tibeti ezüst charmokkal.
Grincses bögre, saját névvel - vicces karácsonyi ajándék
Ebben a házban - saját fényképes, családi kép
Karácsonyfadísz feles üveg szett
Whiskys stílusú gravírozott flaska szett
Sörös ajándék korsó saját névvel
Egyedi, Zippo öngyújtó - saját névvel, évszámmal

Ha szeretnéd látni az összes karácsonyi ajándék ötletünket, akkor kattints ide!

Remélem tetszett a blogposztom. Szívesen olvasnám kommentben a Te verziódat is. Mivel pár nap múlva December, és ilyenkor csak gyártunk ezerrel, ezért lehetséges, hogy idén ez lesz az utolsó blogom. Találkozunk újult erővel, egy új fejezettel a 2023-as évben, de addig is már előre Nagyon boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok Neked és a kedves családodnak!

Szeretettel, Adri